Itt ülök az egyetemen. A disszertációmat nyomtatom - nagy élmény: olyan a nyomtató, hogy nem tud két oldalast, kapacitása kb. 3 oldal/perc, szóval itt ülök estig, ha-ha!
Velem szemben egy kedves hölgy ül - tuti, hogy mondta a nevét még decemberben, de nem tudom, ki ő. Megkértem valamire. És zavartan, szégyenkezve - kicsit értetlenkedve - nemet mondott.
A durva dolog, amit kértem, hogy írja alá a nyugdíjpénztári jogfenntartó nyilatkozatunkat. Lehet, hogy azért, mert épp a Lőjj az ördögre c. könyvet olvasom - Bornai hogy tud írni, zseniális - de esküszöm, hogy félelem volt a szemében. Előtte pont arról beszélt valakivel telefonon, hogy jövőre akar nyugdíjba menni. Hát hol élünk, hogy félti a nyugdíját - vagy ki tudja, még mijét? -, ha aláírja a nevét?
Pedig én itt vagyok itthon, nem akarok elmenni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése