Az emberek félnek...

Itt ülök az egyetemen. A disszertációmat nyomtatom - nagy élmény: olyan a nyomtató, hogy nem tud két oldalast, kapacitása kb. 3 oldal/perc, szóval itt ülök estig, ha-ha!

Velem szemben egy kedves hölgy ül - tuti, hogy mondta a nevét még decemberben, de nem tudom, ki ő. Megkértem valamire. És zavartan, szégyenkezve - kicsit értetlenkedve - nemet mondott.

A durva dolog, amit kértem, hogy írja alá a nyugdíjpénztári jogfenntartó nyilatkozatunkat. Lehet, hogy azért, mert épp a Lőjj az ördögre c. könyvet olvasom - Bornai hogy tud írni, zseniális - de esküszöm, hogy félelem volt a szemében. Előtte pont arról beszélt valakivel telefonon, hogy jövőre akar nyugdíjba menni. Hát hol élünk, hogy félti a nyugdíját - vagy ki tudja, még mijét? -, ha aláírja a nevét?

Pedig én itt vagyok itthon, nem akarok elmenni...

Akkor ovi jobb…

István unokabátyám úgy 2005-ben (27 évesen) állapította meg, hogy ha ő választhatna, hát ovis szeretne lenni, ha nagy lesz.
Gyönyörű nagy fiam mai beszélgetésünk alapján jobban megragadja a napot: már most rájött, hogy az oviban a legjobb. Ja és persze van még egy fix pont az életben, de erről majd a végén…

Oviba menet láttuk, ahogy az iskolába meghozták az ebédet. Barnusom kérdezi, mit hoztak a nagy kocsiban.
- Ebédet.
- Nem is tudtam én, iskolában is van ebéd. Azt hittem én, csak tanulás van ott.
- Nem kicsim. ott is van ebéd, a játék helyett van tanulás. De ebéd az ugyanúgy van.
- Akkor ovi jobb. Anya, ha iskolás leszek, mikor fogok játszani?
- Majd hazajössz napközi után, és akkor.
- Mikor megcsinál én házi föladat?
- Ha ügyesen megcsinálod a napköziben, akkor otthon már nem kell.
- Akkor megprógál én ott megcsinálni. Este játszom, még megnézem Barátok Közt-öt.
- De kicsim, sokkal hamarabb hazaérsz, mint ahogy az kezdődik. Kb. olyankor fogok érted menni, mint az oviba.
- Nem kell értem jönni, iskolások nagyok, egyedül mennek. (Most csendben marad, nagyon gondolkodik.) Azért csörögj rám, mikor kezdődik Barátok Közt, jöjjek most már haza…

Karácsony utáni depresszió

A decemberünk nagyon jól telt. Már első hétvégén elindult az ünnep, az ajándékozás, az advent. Anyósom volt itt, így a gyerekeknek volt Karácsony, Mikulás, nagymama itt-alvás, pörögtek, motoroztak, majdnem éjfélig fent voltak. Elkészítettem az adventi házikókat, jó volt nézni, ahogy minden nap újra örülnek az apróságoknak. Minden este karácsonyi mesét olvastunk, megbeszélgettük, mit is ünneplünk, Barnus tanítgatta Dudut, hogy kell mondani, hogy Jézus. (Ez azért vicces, mert ő két éve Józsinak mondta…)
Ajándékot leginkább csak a gyerekeknek vettünk, de nem is hiányzott semmi sem. Együtt voltunk, jókat ettünk, szép – na jó, néha kicsit túlságosan szentimentális – zenéket hallgattunk. A gyerekek fel sem tudták dolgozni a sok fényt, illatot, ajándékot és embert. Örültek a Dédi mamák, a Dédi papa, a nagyszülők, és persze nekünk szülőknek is ünnepi hangulatunk volt. A karácsonyfában az a leggyönyörűbb, ahogy két kék szempárban visszatükröződik.
De aztán… Egyrészt a két ünnep közötti időszak gyerekkoromban hosszabb volt. Ez tuti! Másrészt január 2-ra Barnus úgy köhögött, hogy nem mertem oviba küldeni. Eddigre már elég lehangolt voltam, a karácsonyi fények már fakultak, a sütiktől híztam 3! kilót, a pulykából még mindig volt, és én már nem tudtam szárnyasra nézni, Barnus is kezdett unatkozni ergo rosszalkodni. Szerdán már ment oviba, jól volt, erre szombatra belázasodott, alig tudott elmenni vasárnap Sándorral a karácsonyi ajándékba kapott jegyekkel Thomasra. Délután volt a mélypont. Hétfőn doki: tüszős mandulagyulladás. Kedd estére már Dudu is elkapta, én ma reggelre lettem beteg. Elmaradt a szerdai „szabad” napom, amikor van kocsim, és mehetek, ahova akarok, mert Dudu végre már szereti az autókázást, ráadásul szmog és köd van, így ki sem igen mehetünk, ami a gyerekeknél nagy, mély unatkozásban nyilvánul meg, melynek manifesztálódásaként Barnus bántja Dudut, engem, Dudu meg csak Barnust – köztes időben pedig rajtam lóg.
Én pedig kövér vagyok, beteg vagyok, bezárt vagyok, haszontalan vagyok – múlt héten legalább volt egy pár dolgozatom javítani, de most semmi – és nem tudom megnevelni a gyerekeimet. És már a hajam sem jó . A Karácsony a leggyönyörűbb egész évben, de a január betegséggel piszok nagy ár érte. Nem hullámvasút, zuhanás…