Lássuk pozitívan - avagy hiába kísértesz

Popper Péter Mesterkurzusára kapcsoltam véletlenül a héten a tévét. Korunk lelki bajairól beszélt, arról, hogy szinte büszkék vagyunk a depressziónkra, és valami nagyon megmaradt bennem:

Luther Márton azt mondta, hogy a depresszió a sátán kísértése a lelkünkben.

Mostanában depressziós vagyok - lássuk pozitívan: voltam. Kiborított, hogy nem tanítok, hogy itthon-ülő-háziasszony vagyok, de azt sem tudom jól csinálni, hiszen a lakás szalad, a tennivalók felhalmozódnak, és mivel gyerekeim is emberből vannak, nem tökéletesek. Barnus finoman szólva büntet az ovi miatt, Dudu meg minden átmenet nélkül elkezd hisztizni, ha délután 5 és 6 között valami nem úgy alakul, ahogy ő elgondolta.
A disszertációt még most sem adtam be - bár már tényleg a finisben vagyok. Kb. 25 különböző kivonatot, CV.t, jegyzéket és kérelmet kell elkészíteni, mire le lehet adni 4-5 különböző formátumban és kötésben.

Ettől persze eszem-iszom, hiszen az tünetileg csökkenti a depresszív állapotot - szigorúan magas szénhidrát-tartalmú dolgokat - így nem tudok tovább fogyni, amitől persze csak még értéktelenebbnek érzem magamat.

De...tegnap áttörés volt. Tudtam kívülről-felülről nézni a dolgokat, tudtam bizakodni, tudtam arra gondolni, hogy 1-2-5-20 év múlva jobb lesz. Pontosabban: gőzünk nincs, hogy jobb lesz-e, de mennyivel érdekesebb azt gondolni, hogy jó lesz, mint bezárkózni a rosszkedvbe. Reménykedni jó!

Pedig Barnus hisztizett háromnegyed 5-kor, Dudu negyed 6-kor, de én derűs tudtam maradni.

Múlt héten egy konferencián hallottam még egy Luther idézetet:
Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, akkor is ültetnék még egy almafát.

Szabad-e hát depressziósnak lennem, engedni a sátán kísértésének? Nem hiszem.

Add Uram, hogy holnap is emlékezzem erre, és ne hunyjam be a szemem, hiszen lépten-nyomon előkerül, agyamba férkőzik, megfertőz a remény.

Ismét kettővel itthon

Négy hetet lehúztunk az oviban, itt volt az ideje egy kis megfázásnak...
Nem súlyos, és a tegnapi rettentő nap után (hajnali 3-kor kelés, hányás - a takarítás Atti reszortja volt - hiszti inhalálás miatt, hiszti orrszívás miatt, hiszti fürdés miatt, hiszti fekvés miatt, hiszti orrfújás miatt, hiszti csak úgy, és ezek miatt hiszti pláne részemről is, hiszen mikor legyen beteg a gyerek, ha nem a menses első napján, mikor amúgy is jobb lenne egy leárnyékolt szobában egyedül a Büszkeség és balítéletet nézni) ma egész jól kibírtuk hárman.
Reggel bábszínházat játszottunk, egy idő után Süsü zenére, és mindketten táncoltak, mikor ének jött. Barnus csak azon kesergett kicsit, hogy csak két keze van, így nem tudja az összes bábot egyszerre mozgatni.
Mese, motorozás a gyógyszertárba-vissza, ebéd - Dudu persze csak leves levét, de az is valami.
Délután 1 órát! tudtam dolgozni a fordításon - drága Csaba, köszönöm a javítást, valld be, nem is volt olyan szörnyű az eredeti - addig Dudu aludt, Barnus próbált, nem sok sikerrel, de legalább bent volt a szobában és olvasott.
Most már Attival beszélek, aki mindjárt itthon van, és még mindkét fiú él, nekem is csak egy kávét kellett innom.
Holnap még így leszünk, aztán jön az ovi. Be kell valljam, azért várom...