Popper Péter Mesterkurzusára kapcsoltam véletlenül a héten a tévét. Korunk lelki bajairól beszélt, arról, hogy szinte büszkék vagyunk a depressziónkra, és valami nagyon megmaradt bennem:
Luther Márton azt mondta, hogy a depresszió a sátán kísértése a lelkünkben.
Mostanában depressziós vagyok - lássuk pozitívan: voltam. Kiborított, hogy nem tanítok, hogy itthon-ülő-háziasszony vagyok, de azt sem tudom jól csinálni, hiszen a lakás szalad, a tennivalók felhalmozódnak, és mivel gyerekeim is emberből vannak, nem tökéletesek. Barnus finoman szólva büntet az ovi miatt, Dudu meg minden átmenet nélkül elkezd hisztizni, ha délután 5 és 6 között valami nem úgy alakul, ahogy ő elgondolta.
A disszertációt még most sem adtam be - bár már tényleg a finisben vagyok. Kb. 25 különböző kivonatot, CV.t, jegyzéket és kérelmet kell elkészíteni, mire le lehet adni 4-5 különböző formátumban és kötésben.
Ettől persze eszem-iszom, hiszen az tünetileg csökkenti a depresszív állapotot - szigorúan magas szénhidrát-tartalmú dolgokat - így nem tudok tovább fogyni, amitől persze csak még értéktelenebbnek érzem magamat.
De...tegnap áttörés volt. Tudtam kívülről-felülről nézni a dolgokat, tudtam bizakodni, tudtam arra gondolni, hogy 1-2-5-20 év múlva jobb lesz. Pontosabban: gőzünk nincs, hogy jobb lesz-e, de mennyivel érdekesebb azt gondolni, hogy jó lesz, mint bezárkózni a rosszkedvbe. Reménykedni jó!
Pedig Barnus hisztizett háromnegyed 5-kor, Dudu negyed 6-kor, de én derűs tudtam maradni.
Múlt héten egy konferencián hallottam még egy Luther idézetet:
Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, akkor is ültetnék még egy almafát.
Szabad-e hát depressziósnak lennem, engedni a sátán kísértésének? Nem hiszem.
Add Uram, hogy holnap is emlékezzem erre, és ne hunyjam be a szemem, hiszen lépten-nyomon előkerül, agyamba férkőzik, megfertőz a remény.
2010. október 21., csütörtök
2010. október 4., hétfő
Ismét kettővel itthon
Négy hetet lehúztunk az oviban, itt volt az ideje egy kis megfázásnak...
Nem súlyos, és a tegnapi rettentő nap után (hajnali 3-kor kelés, hányás - a takarítás Atti reszortja volt - hiszti inhalálás miatt, hiszti orrszívás miatt, hiszti fürdés miatt, hiszti fekvés miatt, hiszti orrfújás miatt, hiszti csak úgy, és ezek miatt hiszti pláne részemről is, hiszen mikor legyen beteg a gyerek, ha nem a menses első napján, mikor amúgy is jobb lenne egy leárnyékolt szobában egyedül a Büszkeség és balítéletet nézni) ma egész jól kibírtuk hárman.
Reggel bábszínházat játszottunk, egy idő után Süsü zenére, és mindketten táncoltak, mikor ének jött. Barnus csak azon kesergett kicsit, hogy csak két keze van, így nem tudja az összes bábot egyszerre mozgatni.
Mese, motorozás a gyógyszertárba-vissza, ebéd - Dudu persze csak leves levét, de az is valami.
Délután 1 órát! tudtam dolgozni a fordításon - drága Csaba, köszönöm a javítást, valld be, nem is volt olyan szörnyű az eredeti - addig Dudu aludt, Barnus próbált, nem sok sikerrel, de legalább bent volt a szobában és olvasott.
Most már Attival beszélek, aki mindjárt itthon van, és még mindkét fiú él, nekem is csak egy kávét kellett innom.
Holnap még így leszünk, aztán jön az ovi. Be kell valljam, azért várom...
Nem súlyos, és a tegnapi rettentő nap után (hajnali 3-kor kelés, hányás - a takarítás Atti reszortja volt - hiszti inhalálás miatt, hiszti orrszívás miatt, hiszti fürdés miatt, hiszti fekvés miatt, hiszti orrfújás miatt, hiszti csak úgy, és ezek miatt hiszti pláne részemről is, hiszen mikor legyen beteg a gyerek, ha nem a menses első napján, mikor amúgy is jobb lenne egy leárnyékolt szobában egyedül a Büszkeség és balítéletet nézni) ma egész jól kibírtuk hárman.
Reggel bábszínházat játszottunk, egy idő után Süsü zenére, és mindketten táncoltak, mikor ének jött. Barnus csak azon kesergett kicsit, hogy csak két keze van, így nem tudja az összes bábot egyszerre mozgatni.
Mese, motorozás a gyógyszertárba-vissza, ebéd - Dudu persze csak leves levét, de az is valami.
Délután 1 órát! tudtam dolgozni a fordításon - drága Csaba, köszönöm a javítást, valld be, nem is volt olyan szörnyű az eredeti - addig Dudu aludt, Barnus próbált, nem sok sikerrel, de legalább bent volt a szobában és olvasott.
Most már Attival beszélek, aki mindjárt itthon van, és még mindkét fiú él, nekem is csak egy kávét kellett innom.
Holnap még így leszünk, aztán jön az ovi. Be kell valljam, azért várom...
2010. szeptember 9., csütörtök
Sírhatunk - csak meg ne lássanak
Sokat sírunk mostanában. Ezért sokat gondolkozom a könnyekről, a sírásról. Utoljára az óvodában sírhatsz úgy, hogy senki nem gondolja, gyerekes vagy, nem tudsz uralkodni magadon.
Az óvodában, de csak ha épp óvodás vagy. Mert ha egy új kiscsoportos mamájaként bőgöd el magad, az már korántsem elfogadható. De azért köszönöm Judit néninek, hogy jutott nekem is egy "nincs semmi baj".
Barnusom hétfőn ment először óvodába. Velem együtt, ebédig, élvezte is.
Kedden reggel aztán jött a nem akarok menni. Attival együtt vittük el, így megnyugodott. Délben visszamentem. Nem hisztizett, míg nem voltam ott. Csak csendben sírdogált. És azt hiszem, ez rosszabb, mint ha hisztizett volna. De örült, hogy megjöttem, és hősiesen ott aludt.
Tegnap hatalmas hisztit vágott le, miszerint ő nem alszik ott. Végig nagyon nyugodt tudtam maradni, sziklaszilárdan kitartottam az ott-alvás mellett, végül meg kellett fenyegetnem, hogy ha abba nem hagyja a hisztit, nem maradok ott, amíg alszik. Erre bement, és ahogy csukódott az ajtó, végre belőlem is kiszakadhattak a könnyek. Tudom, hogy csak itthon, titokban lett volna szabad, de csak eddig bírtam. Hogy ő ne lássa. Hogy ő elhiggye, hogy nyugodt és sziklaszilárd vagyok.
Hogy a többiek gyerekesnek tartanak, azzal már nem volt erőm foglalkozni. Ekkor kaptam a "nincs semmi baj"-t.
Tényleg nincs baj.
Mind megszoktuk, hogy időről-időre és egyre inkább ki kell szakadnunk a család biztonságából, csak éppen ettől egy cseppet sem lesz könnyebb az egész.
Mind megszoktuk az újabb és újabb csoportokat, osztályokat, óvó- és tanító néniket, közösségeket, kihívásokat, vizsgákat. Csak éppen ettől sem lesz egy cseppet sem könnyebb az egész.
Nagy már. Szüksége van közösségre, "szocializálódnia" kell. Csak éppen ettől sem lesz egy cseppet sem könnyebb az egész.
Mert egész nap csak azt várom - meggyőződésem, hogy jobban, mint ő - hogy mehessek már érte, és itt legyen, és lássam, hogy biztonságban érzi magát.
Mert csak ettől lesz könnyebb az egész.
Az óvodában, de csak ha épp óvodás vagy. Mert ha egy új kiscsoportos mamájaként bőgöd el magad, az már korántsem elfogadható. De azért köszönöm Judit néninek, hogy jutott nekem is egy "nincs semmi baj".
Barnusom hétfőn ment először óvodába. Velem együtt, ebédig, élvezte is.
Kedden reggel aztán jött a nem akarok menni. Attival együtt vittük el, így megnyugodott. Délben visszamentem. Nem hisztizett, míg nem voltam ott. Csak csendben sírdogált. És azt hiszem, ez rosszabb, mint ha hisztizett volna. De örült, hogy megjöttem, és hősiesen ott aludt.
Tegnap hatalmas hisztit vágott le, miszerint ő nem alszik ott. Végig nagyon nyugodt tudtam maradni, sziklaszilárdan kitartottam az ott-alvás mellett, végül meg kellett fenyegetnem, hogy ha abba nem hagyja a hisztit, nem maradok ott, amíg alszik. Erre bement, és ahogy csukódott az ajtó, végre belőlem is kiszakadhattak a könnyek. Tudom, hogy csak itthon, titokban lett volna szabad, de csak eddig bírtam. Hogy ő ne lássa. Hogy ő elhiggye, hogy nyugodt és sziklaszilárd vagyok.
Hogy a többiek gyerekesnek tartanak, azzal már nem volt erőm foglalkozni. Ekkor kaptam a "nincs semmi baj"-t.
Tényleg nincs baj.
Mind megszoktuk, hogy időről-időre és egyre inkább ki kell szakadnunk a család biztonságából, csak éppen ettől egy cseppet sem lesz könnyebb az egész.
Mind megszoktuk az újabb és újabb csoportokat, osztályokat, óvó- és tanító néniket, közösségeket, kihívásokat, vizsgákat. Csak éppen ettől sem lesz egy cseppet sem könnyebb az egész.
Nagy már. Szüksége van közösségre, "szocializálódnia" kell. Csak éppen ettől sem lesz egy cseppet sem könnyebb az egész.
Mert egész nap csak azt várom - meggyőződésem, hogy jobban, mint ő - hogy mehessek már érte, és itt legyen, és lássam, hogy biztonságban érzi magát.
Mert csak ettől lesz könnyebb az egész.
2010. augusztus 5., csütörtök
Megírtam!!!!
Vannak igazi nagy pillanatok az életben. Szeretnénk őket nyakon ragadni és vinni magunkkal messze, a szürke és sótlan hétköznapokba, hogy ragyogják be, fűszerezzék meg azokat.
Ilyesmi érzésem volt, mikor pénteken befejeztem a disszertáció magyar változatát. Nem volt még teljes, hiszen hiányoztak a mellékletek, és a héten a fordítás közben kis dolgokat még javítottam is rajta, de kész volt, az enyém volt, az utolsó szavak is belőlem szóltak. Önbizalom, repülés, kb. lepkeháló szükségeltetett az elkapásomhoz. Superman voltam na!
Utoljára akkor éreztem így magam, mikor megszültem Barnust. Nem mikor megszületett, figyeljetek a szóhasználatra. Azt a teljesítményt, ahogy a szülést végigcsináltam éreztem utoljára ennyire a magaménak.
176 oldal, kinyomtatva 900 g, egészséges gyerek született, megvan mind a húsz ujja, Apgar 10/10. Szerző és alkotás jól vannak.
Na, akkor kellett volna megírni ezt a bejegyzést. Mert ma fejeztem be igazán - angol változat is, mellékletek, így már 187 oldal, köszöni, még mindig átalussza az éjszakát - de sehol nincs a pénteki eufória. Az érzés elszállt, már csak az emléke él. Hálát adok az ihletért és az energiáért, és ha lehetséges, adj majd még igazi nagy pillanatokat, Istenem!
Nem baj, ha pénteken nem is, ma legalább megírtam, hogy megírtam.
Ilyesmi érzésem volt, mikor pénteken befejeztem a disszertáció magyar változatát. Nem volt még teljes, hiszen hiányoztak a mellékletek, és a héten a fordítás közben kis dolgokat még javítottam is rajta, de kész volt, az enyém volt, az utolsó szavak is belőlem szóltak. Önbizalom, repülés, kb. lepkeháló szükségeltetett az elkapásomhoz. Superman voltam na!
Utoljára akkor éreztem így magam, mikor megszültem Barnust. Nem mikor megszületett, figyeljetek a szóhasználatra. Azt a teljesítményt, ahogy a szülést végigcsináltam éreztem utoljára ennyire a magaménak.
176 oldal, kinyomtatva 900 g, egészséges gyerek született, megvan mind a húsz ujja, Apgar 10/10. Szerző és alkotás jól vannak.
Na, akkor kellett volna megírni ezt a bejegyzést. Mert ma fejeztem be igazán - angol változat is, mellékletek, így már 187 oldal, köszöni, még mindig átalussza az éjszakát - de sehol nincs a pénteki eufória. Az érzés elszállt, már csak az emléke él. Hálát adok az ihletért és az energiáért, és ha lehetséges, adj majd még igazi nagy pillanatokat, Istenem!
Nem baj, ha pénteken nem is, ma legalább megírtam, hogy megírtam.
2010. július 29., csütörtök
Felnőnek
Mindannyian tudjátok, néha mennyire fáradt tudok lenni a gyerekektől. Hogy néha már - Uram bocsá! - a szoptatás is teher.
Most negyedik napja vagyok nélkülük, és néha levegőt sem kapok, annyira hiányoznak. Tegnap megnéztük a Toy Story 3-at, és az utolsó 20 percet végigbőgtem. Persze a gyerekeknek nem ezt domborították ki, de Anya ott állt az üres gyerekszobában, miközben Andy vigasztalta, hogy nem lesz baj. A gyerek volt a felnőtt. Hát nem borzasztó, hogy felnőnek és elmennek? Hogy nem maradhatnak örökre kicsik és az enyémek?
Lefektettem Barnust, és megkérdeztem a meseolvasás után:
- Mit fogok én csinálni nélküled, ha az oviban leszel?
Barnus:
- Majd este találkoz mi. Ha Dudu is mene ovi, akkó Anya végge tud dógoz egész nap.
Atti szerint sértésnek szánta, mert leadtam őket két hétre Anyának, de szerintem nem erről volt szó, mert közben olyan komolyan, derűsen nézett a nagy okos szemével.
A gyerek volt a felnőtt.
Most negyedik napja vagyok nélkülük, és néha levegőt sem kapok, annyira hiányoznak. Tegnap megnéztük a Toy Story 3-at, és az utolsó 20 percet végigbőgtem. Persze a gyerekeknek nem ezt domborították ki, de Anya ott állt az üres gyerekszobában, miközben Andy vigasztalta, hogy nem lesz baj. A gyerek volt a felnőtt. Hát nem borzasztó, hogy felnőnek és elmennek? Hogy nem maradhatnak örökre kicsik és az enyémek?
Lefektettem Barnust, és megkérdeztem a meseolvasás után:
- Mit fogok én csinálni nélküled, ha az oviban leszel?
Barnus:
- Majd este találkoz mi. Ha Dudu is mene ovi, akkó Anya végge tud dógoz egész nap.
Atti szerint sértésnek szánta, mert leadtam őket két hétre Anyának, de szerintem nem erről volt szó, mert közben olyan komolyan, derűsen nézett a nagy okos szemével.
A gyerek volt a felnőtt.
Emlékezz rám
Gandhi azt mondta, akármit csinálsz az életben, jelentéktelen. De fontos, hogy megtedd, mert senki más nem fogja megtenni helyetted.
Nehéz dolog tudományos dolgozatot írni. Sokkal inkább kell hagyatkozni mások elméleteire, tapasztalásaira, eredményeire, mint például a blog esetében, hiszen a tudományos dolgozat - bár tartalmaznia kell idézem "szintetizáló jellegű önálló eredményeket" - akkor jó, ha sok idézetet, egymást erősítő és cáfoló elméleteket tartalmaz. A sok nagy gondolkodó gondolataitól pedig néha nagyon kicsinek, butának és jelentéktelennek érzem magam.
De persze nem mindegy, hogyan fűzöd egybe a nagyok gondolatait, és hogy mikor és milyen mélységben fejted ki a saját meglátásaidat a témáról. A tervezetemet például én eléggé személyesnek éreztem, de az engem jobban ismerő opponens szerint nem mertem megfogalmazni a véleményemet.
Úgyhogy most törekszem, hogy a végső változatban még inkább ott legyek én is a sorok között, mert bár más is megírhatná ezt a dolgozatot, úgy ahogy én írom meg, csak én írhatom meg. És lehet, hogy valaki majd éppen emiatt fog emlékezni rám.
Mert ez a dolgozat és a megírása is éppoly jelentéktelen, mint minden más, de fontos, hogy megírjam. És talán nem csak nekem...
(Menjetek moziba, nézzétek meg az Emlékezz rám-ot!)
Nehéz dolog tudományos dolgozatot írni. Sokkal inkább kell hagyatkozni mások elméleteire, tapasztalásaira, eredményeire, mint például a blog esetében, hiszen a tudományos dolgozat - bár tartalmaznia kell idézem "szintetizáló jellegű önálló eredményeket" - akkor jó, ha sok idézetet, egymást erősítő és cáfoló elméleteket tartalmaz. A sok nagy gondolkodó gondolataitól pedig néha nagyon kicsinek, butának és jelentéktelennek érzem magam.
De persze nem mindegy, hogyan fűzöd egybe a nagyok gondolatait, és hogy mikor és milyen mélységben fejted ki a saját meglátásaidat a témáról. A tervezetemet például én eléggé személyesnek éreztem, de az engem jobban ismerő opponens szerint nem mertem megfogalmazni a véleményemet.
Úgyhogy most törekszem, hogy a végső változatban még inkább ott legyek én is a sorok között, mert bár más is megírhatná ezt a dolgozatot, úgy ahogy én írom meg, csak én írhatom meg. És lehet, hogy valaki majd éppen emiatt fog emlékezni rám.
Mert ez a dolgozat és a megírása is éppoly jelentéktelen, mint minden más, de fontos, hogy megírjam. És talán nem csak nekem...
(Menjetek moziba, nézzétek meg az Emlékezz rám-ot!)
2010. július 25., vasárnap
Kérjetek és adatik néktek
Szeretett és tisztelt lelkészünk távozott ma a gyülekezetből. Nem kezdeném részletezni, mi a véleményem arról, hogy ha egy lelkész magánéleti válságba kerül, akkor elvárják, hogy elköltözzön, de szeretnék neki megköszönni egy pár dolgot. De azt majd személyesen. Most csak annyit, hogy amellett, hogy összeadott minket és megkeresztelte a gyerekeinket, talán az a legkedvesebb emlékem róla, hogy amikor a macskám meghalt, és megkérdeztem Tőle, mi lesz az állatok lelkével, nem nevetett ki, nem tolt le, hogy miért siratok egy macskát Isten házában, csak rám nézett, láttam, hogy érzi a fájdalmamat – még ha gyerekes is – és csak azt mondta:
Ez olyan kérdés, amire nem tudok neked választ adni. Mert erről az Illetékes (ti. a Krisztus Jézus) nem nyilatkozott.
Hatalmas lelkierőt ad azóta is, ha arra gondolok a gondok idején, hogy minden bizonnyal a rossznak is van értelme, csak mi nem érthetjük mi az, mert az Illetékes úgy találta, nem vagyunk elég felnőttek, hogy minden választ ismerjünk.
Erről majd később talán többet, de ma is kiderült, hogy nincsenek véletlenek.
Megtérésem kezdetétől legkedvesebb igém (Máté 7,7-8): „Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”
Laci ma erről az igéről beszélt. Elmondta, hogy ez természetesen nem arra vonatkozik, hogy bármit kérünk, az teljesül, hanem hogy ha képesek vagyunk élő hitet kérni, és nap mint nap éberek vagyunk annak megtartására, megkapjuk azt a Jóistentől.
Természetesen én sem gondolom, hogy bármilyen kicsinységért (több pénzért? hosszabb lábakért? szebb arcért? szép időért?) zavarhatjuk Istent ennek az igének a nevében, de azért mindig úgy láttam, hogy igazán fontos dolgokért szabad és kell is a Feljebbvalóhoz, az Univerzumhoz fordulnunk, hiszen ha nem fogalmazzuk meg, mit szeretnénk, hogyan várhatjuk, hogy teljesüljön.
Két hét. Most ennyim van, hogy pontot tegyek 7 évi munka végére, befejezzem a disszertációmat, hogy reménység szerint még ebben az évben, de legkésőbb jövő év elején megkapjam a címet, ami igazán avatottá tesz arra, hogy azt csinálhassam az életemben, amit igazán szeretnék.
Ezért most kérlek Istenem, adj erőt, energiát, ihletet és nyugalmat, hogy értékes és jó munkát végezhessek az elkövetkező két hétben.
És add, hogy Laci olyan helyre kerüljön, ahol emberi értékei és elhivatottsága szerint értékelik. És ahol tudják, milyen alázat és bizalom kell ahhoz, hogy egy lelkész, egy ember kimondja: Ez olyan kérdés, amire nem tudok neked választ adni. Mert erről az Illetékes nem nyilatkozott.
Ez olyan kérdés, amire nem tudok neked választ adni. Mert erről az Illetékes (ti. a Krisztus Jézus) nem nyilatkozott.
Hatalmas lelkierőt ad azóta is, ha arra gondolok a gondok idején, hogy minden bizonnyal a rossznak is van értelme, csak mi nem érthetjük mi az, mert az Illetékes úgy találta, nem vagyunk elég felnőttek, hogy minden választ ismerjünk.
Erről majd később talán többet, de ma is kiderült, hogy nincsenek véletlenek.
Megtérésem kezdetétől legkedvesebb igém (Máté 7,7-8): „Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”
Laci ma erről az igéről beszélt. Elmondta, hogy ez természetesen nem arra vonatkozik, hogy bármit kérünk, az teljesül, hanem hogy ha képesek vagyunk élő hitet kérni, és nap mint nap éberek vagyunk annak megtartására, megkapjuk azt a Jóistentől.
Természetesen én sem gondolom, hogy bármilyen kicsinységért (több pénzért? hosszabb lábakért? szebb arcért? szép időért?) zavarhatjuk Istent ennek az igének a nevében, de azért mindig úgy láttam, hogy igazán fontos dolgokért szabad és kell is a Feljebbvalóhoz, az Univerzumhoz fordulnunk, hiszen ha nem fogalmazzuk meg, mit szeretnénk, hogyan várhatjuk, hogy teljesüljön.
Két hét. Most ennyim van, hogy pontot tegyek 7 évi munka végére, befejezzem a disszertációmat, hogy reménység szerint még ebben az évben, de legkésőbb jövő év elején megkapjam a címet, ami igazán avatottá tesz arra, hogy azt csinálhassam az életemben, amit igazán szeretnék.
Ezért most kérlek Istenem, adj erőt, energiát, ihletet és nyugalmat, hogy értékes és jó munkát végezhessek az elkövetkező két hétben.
És add, hogy Laci olyan helyre kerüljön, ahol emberi értékei és elhivatottsága szerint értékelik. És ahol tudják, milyen alázat és bizalom kell ahhoz, hogy egy lelkész, egy ember kimondja: Ez olyan kérdés, amire nem tudok neked választ adni. Mert erről az Illetékes nem nyilatkozott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)